Tulajdonképpen már az ősember is tudott pizzát sütni. A magvakat, amelyeket összegyűjtött, összetörte, vízzel tésztává dagasztotta, és forró kövön megsütötte. Írásos emlékek szerint az ókorban a római katonák is sütöttek köveken kerek, gyúrt tésztát, amelyet datolyával és sajttal ízesítettek. Az 1. századi Pompejiben, mielőtt a várost a Vezúv elpusztította, forró márványlapokon készítették a pizzát, a feltétje hús, fenyőmag, sajt, fokhagyma, mentalevél, bors és olívaolaj volt.
Az eredeti tésztarecept azonban Nápolyból származik. A nápolyi gasztronómia szabályai szerint a pizzát nem kell feltétlenül paradicsomszósszal megkenni, és a sajt is nélkülözhető. A klasszikus pizza feltétje az olívaolaj, a fokhagyma és az oregánó.
Az első pizzéria is ebben a városban nyílt 1830-ban. Itt készült az első paradicsomos pizza. Hamar népszerűvé vált, sokan utaztak Nápolyba, hogy megkóstolják a pizzát. 1889-ben I. Umberto király is ellátogatott ide feleségével, és az olasz zászlóra emlékeztető zöld-fehér-piros pizzát szolgáltak fel nekik. A piros paradicsommal, a fehér mozzarella sajttal és a zöld bazsalikommal díszített ropogós, kunkori szélű finomságnak a szakács a királyné iránti tiszteletből a Margherita nevet adta.
A pizza szó a régi nápolyi picea (= húzogatni, ráncigálni) szóból származik, és valószínűleg az arab eredetű pita szóval sem véletlen a hangzásbeli rokonsága. Egy jól felfűtött, 500 fokos, faszén tüzelésű kemencében 2-3 perc alatt megsül.
