Munka és tanulás külföldön - Hol? Hogyan? Miért? Miért ne? Mi kell hozzá?

Fórumok

Üdv!

Sokaknak a fejében megfordult már a külföldi munkavállalás illetve tanulás lehetősége, valós információkat azonban komolyabb ismeretség nélkül nagyon nehéz szerezni, utóbbihoz az egyetlen, amiről biztosat tudok, ha egy egyetem segít hozzá, bár én nem egyetemi szintű tanulásra gondolok elsősorban.

Emiatt indítanám most ezt a témát, a címben feltett kérdésekre keresem a választ.

Én személy szerint Angliára gondoltam, főképp mert angolul még úgy ahogy boldogulok, illetve Svájcra, sok jó pletykát hallani az ottani életszínvonalról, persze hogy ebből mennyi igaz, azt már nem tudom; összegezve semmit sem tudok a külföldi munkavállalás és/vagy tanulás mikéntjéről, csak hogy ÓVATOSAN kell nekiállni bárminek is.

Hogy megy ez ténylegesen? Hová érdemes menni? Érdemes odamenni? Ha igen, miért? Ha nem, miért nem? Mi szükséges ehhez? Milyen papírok, milyen engedélyek és honnan lehet ezeket beszerezni (nem megvenni, a poénok elkerülése végett, hanem hivatali szervektől beszerezni)? És ha nem csak alkalmi, hanem tartós munkavállalásról lenne szó, tanulással, az akadályokon való sikeres túljutás esetén pedig ottani "letelepedéssel" együtt?

Hozzászólások

meg .nl-t is erdemes megnezned, itt is lehet angolul tanulni meg dolgozni (eleg sokan tudnak angolul erre),
oktatas pl olcsobb mint .uk-ban, munkahoz nem kell kulon engedely, csak regisztralod magad amikor megerkezel.

Elegge altalanosak a kerdeseid, igy nehez. Ha talalsz ertelmes munkat/tanulasi lehetoseget, amiert ugy erzed erdemes kimenni (akar szakmai, akar anyagi okok miatt), akkor bele kell csapni. Szoval eloszor dontsd el szerintem mit akarsz, aztan celtudatosan dolgozz rajta.

Azok a pletykak, hogy itt igy van kanaan, ott ugy tejjel-mezzel folyo fold van, altalaban nem igazak vagy csak feligazsagok.

--
[citation needed]

Nem tudom pontosan milyen jellegu tanulasra gondolsz, de ha nem egyetemi szakon tervezed ezt, Angliaban gyakorlatilag csak penzre van szukseged altalaban... a tanulashoz.

Ugy altalaban szukseges lesz "National Insurance Number"-re, amit barmelyik JobcentrePlus-ban elintezhetsz. Munkabaallas utan egy honapod van arra, hogy elintezd magadnak a Worker Registration Scheme-et, aminek ara egy kb 4 oldalas nyomtatvany kitoltese es ~100 font+postakoltseg. Innen kezdve legalisan dolgozol. Igyekezz jo referenciakat szerezni, az itteni munkakeresesnel ez meghatarozo, akar pocsekabb munkaknal is (referenciat amugy a landlordod, aki kiadja neked berbe a szobadat/hazadat is kerhet az elozo lakhelyeidrol, csak hogy szemleltessem, mennyire fontosnak tartjak itt ezt). Amugy minden papir jol jon, legyen az nyelvvizsga (Cambridge es hasonlok) vagy barmi mas, amit itt is ismernek es elismernek.

Ha van diplomád és Svájcba szeretnél menni, akkor érdemes itt körülnézni: http://www.telejob.ch

Egyebeket nem mondok, mert ha jelentkezel valahova, akkor ott úgyis elmondanak mindent.

Elsősorban arra gondoltam, hogy dolgozok, ezzel kapcsolatban olyan nagy elvárásaim nincsenek, ha megfizetik úgy, hogy megélhessek belőle, ok. Emellett nyilván kifejlődik majd a megfelelő angol tudásom, ezt, ha szükséges, fejleszteném még tanulással, de nem nyelvtanulásra gondoltam a tanulás kapcsán, hanem inkább szakmai, informatikai jellegűre, hogy milyenre, még nem tudom (gyakorlatilag az informatika úgy ahogy van, oda-vissza érdekel), későbbi elhelyezkedés szempontjából választanék.
Lehetséges ez? Úgy értem magyarként szakmát, végzettséget szerezni külföldön? A munka egy dolog, de 21 évesen nem mosogatóként vagy bolti eladóként képzelem el az életemet. Itthon egyetemre jártam, de .. mondjuk úgy, nem vált be. Szeptembertől biztosan találnék még, de.. a saját lábamra akarok állni teljesen, szüleim támogatása nélkül (van elég anyagi nehézségük mostanában), külföld pedig mindig vonzott, kisebb koromban Svájc volt az "úti cél", egyetem után.. Némiképp változtak a dolgok. A külföldi egyetem sincs kizárva egy nap, ha felvesznek.. de ahhoz gondolom nem elég a társalgási angol és egy magyar érettségi...
Ja és hosszútávon gondolkodok, években. És persze itthon esélytelen, hogy olyan munkát találjak, ahol nem rúghatnak ki bármelyik pillanatban, csak mert új embereket akarnak felvenni, illetve meg lehet élni belőle, a számát se tudom, hány helyre jelentkeztem, egy kis része válaszolt csak, hogy nem kellek, és csak egy-kettőt érdekelt, de végül mindenhonnan az a visszajelzés jött, hogy mást vettek fel. Túl magasak az elvárások, egy bolti eladónak is helyi lakosnak kell lennie (kisvárosban lakom), kell egy-két év gyakorlat és rosszabb esetben kereskedelmi végzettség. De még budapesti .. valamilyen összeszerelő helyre se vettek fel gépkezelőnek, pedig egyetem előtt egy évig dolgoztam olyan munkakörben, talán oda visszavesznek a következő tömeges kirúgás utáni tömeges felvétel körben, akkor össze is jönne a szükséges összeg. Az mennyi is minimum?

Ettől függetlenül régóta komolyan gondolom, hogy egy napon külföldre megyek. Csak a körülmények változtak.

Én is hasonlókat tervezek, két linket ajánlok, nagyon sok országhoz tömören felsorolják, hogy munkához, letelepedéshez, lakáshoz, barátnőhöz (sic!) mit kell beszerezni, venni, vinni:

http://www.workgateways.com/
http://www.justlanded.com/

Ha találtok hasonlókat, én is szívesen várom!

Tanulj meg egy rendes szakmát (IT esetén: (szakvégzettség vagy certificate-ek ) és TAPASZTALAT, vagy a következőket: villanyszerelő, gáz, fűtésszerelő, burkoló, szobafestő/mázoló, fodrász, stb.), és úgy próbálkozz külföldön, különben pofára fogsz esni.

Gondolj arra, hogy miért téged vennének fel?

Hátrányok:

1, Külföldi vagy
2, Nem beszéled a nyelvet (svájcban német, francia, olasz, meg valami románféle a hivatalos nyelv)
3, Nincs munkatapasztalatod, referenciád (összehasonlítva egy jól képzett java programozó java certificationnel vagy 5+ éves múlttal 1 nap alatt talál magának munkát bárhol a világon, max. szenet lapátol :)) )
4, Nincsenek kapcsolataid
5, Problémás az ügyintézés
6, Válság van

Előnyök:

1, Fiatal vagy
2, Olcsóért dolgozol

Mondjuk ebben igazad van. Tulajdonképpen végzettség nélkül végezhető fizikai munkában reménykednék.. igazából nem ismerem a külföldi munkaügyi helyzeteket és hát bár itthon a válságot ürügyként felhasználva próbálják lehúzni az utolsó bőrt is az emberekről, külföldre, főleg Nagy-Britanniára ez nem feltétlen kell, hogy jellemző legyen. De mint mondtam, tényleges, naprakész információkat még nem olvastam, az egy hsz-szel korábban megadott linkeket még nem néztem.
Kapcsolatok.. van két.. régebben közeli ismerősöm, akikkel már nem tartom rendszeresen a kapcsolatot, mert alig lehet őket elérni, kint éltek egy évet, de egyikük az öccse halála, a másik a lánya születése miatt jött haza. Ennyi. Tényleg nem sok.
A szakmától viszont azért ódzkodom mert... sok esetben, még országon belül se mennek vele semmire, legalábbis sok helyről hallottam már vissza. OKJ-s képzésekről megint csak a rosszat hallom, és hogy kerülendő. A szakközép/szakmunkás meg többségében iskolai rendszer, nem is tudom van-e levelezős képzés belőle, amit több műszakos munka mellett lehetne végezni. Az egyetlen, amire még bejuthatok az az egyetem, bár ahogy átalakítgatják a felvételi rendszert mostanában, lehet már kevés lesz az, amivel könnyedén bejutottam egyre. Mostanában már szinte hiányzik.

És a legszomorúbb, hogy úgy tűnik a fizetések (vagyis a minimálbérnél nem sokkal magasabb átlag fizetés, és nem az a 150.000 Ft-nál is több, amiről már olvastam, hogy már érettségivel is annyit lehet keresni, azt higgye el, aki akarja) épp hogy fedezni tudják a szállást, étkezést és közlekedést. Mármint Budapesten kívül, bár szerintem ott se jobb a helyzet. Nem akarok megsérteni senkit, de abba a városba nem szívesen költöznék, nem tudnák megfizetni (na nem mintha bárki meg akarná, egy-két hónapja már ott tartottam, hogy pesti cégekhez is jelentkeztem, sikertelenül), Veszprém, Pécs, Debrecen sokkal inkább.

Egyszóval.. nagyon rossz az anyagi helyzet, amíg itthon vagyok és itt egy konkrét cégnél sikerül munkát találnom, tudnék félretenni, úgy számoltam fél év elég lenne, de ha elmegyek valamerre tanulni, borul az egész.

Tényleg mindenhol ilyen a helyzet? Úgy értem a válság (és a H1N1) folyik a csapból is. Már nem is tudom mit lenne érdemes csinálni, látszólag túl könnyű elcsúszni mindenen. Nem egy olyan gyárban akarom eltölteni a következő 45-50 évemet, ahol a főnökök még azért is veled ordítoznak, ha a sorodon kívül valamit össze kéne takarítani, mert a tisztaság a legfontosabb, de persze közben ha megáll valamelyik gép és te épp takarítasz, mondanom se kell, mi történik.

..lehet a gimnáziumi osztályfőnököm tanácsát kellett volna megfogadnom, hogy mennyek Szegedre fizikát tanulni.

Nézd, szakma nélkül, munkatapasztalat nélkül, semmihez sem értve a gépsor mellett a helyed. És akkor összerakhatod a két kezed, hogy van munkád. Lehet, hogy durván hangzik, de ez az igazság. Te már nem a szocializmusban nőttél fel, szóval még hivatkozási alapod sem lehet.

(megj. végre kezdik a fiatalok felfogni, hogy 0 tanulással, 0 képességgel, pontosan 0 Ft-ot fognak keresni, csak úgy látom, kicsit lassan)

+1

Nem leszólni akarlak, de már rengeteg ismerősömtől hallottam ugyanezeket a szövegeket, hogy jajj de rossz itt, majd mennyivel jobb lesz ott, stb. Aztán pl. az egyik illető elment Spo.-ba olyan tervekkel, hogy ott majd a tengerparton fog élni, mert az ottani fizetésből majd úgyis telik rá, és hogy ott mennyivel jobb lesz. Próbáltam neki utalni rá, hogy ez azért nem így megy, de el sem jutott a füléig. Odament, hónapokig próbálkozott a tartalékaiból, még csak munkát sem kapott. Utána ment Angliába, ott pedig au pairként dolgozott, ott keresett viszonylag jól, de az sem az az élet volt, amire vágyott, szóval most újra itt van és marad is. Rájött, arra, amit akkor nem akart meghallani tőlem, hogy a menekülés nem megoldás, mert saját maga elől, azoktól a dolgoktól, amivel szembe kell néznie nem tud elmenekülni. Ha az egyetem befejezéséhez nem voltál elég kitartó, akkor külföldön semmi esélyed idegenként, főleg végzettség nélkül. Én is szeretnék külföldre menni és fogok is, de tudom, hogy így, ahogy Te akarod, ez nem működik, úgyhogy most szopni kell, amíg meglesz a diplomám, de hát akkor szopok. Utána viszont sokkal jobb lesz, tehát megtérül. Valamit valamiért, ez így működik.

-0,5

A kulcsszó:menekülés! Ha csak azért ment el, mert menekülni akart (pl. iskola elől, család elől, kötöttségek elől), az nem megoldás. Akkor örökké menekülni kényszerül, bár ebben az esetben sem feltétlen az a megoldás, hogy visszatérünk az origóhoz. Álljon meg, üljön le, gondolja végig, hol rontotta el, hogy menekülnie kell.

Külföldön mindig is idegen lesz az ember, így sokat kell ahhoz dolgoznia, hogy előbbre jusson. Aki elmegy, annak el kell fogadni, hacsak nem ő a legújabb Arnold Schwarzenegger, akkor alulról kell kezdeni. Ez sok esetben azt jelenti, hogy akár diplomásként is akár kávét kell árulnia, árut kell feltöltenie és utána léphet tovább.

És ha már diploma: érdemes "nagynevű" iskolát végezni (BME, Corvinus esetleg Szegedi Egy.), a többiről nagyon fogalmuk sincs, így hiába is lobogtatod a bizonyítványt, nem nagyon tudnak majd mihez kezdeni vele.

--------------------------------------------------------------------------
"Az egyetlen bajom az életemmel, hogy nem valaki más vagyok" (Woody Allen)

Szerintem az elől akart menekülni, hogy ő maga változtasson valamit, mondjuk új dologba kezdjen, vagy másképp próbáljon valamit. Mivel a témaindító az elején elég konkrétan kijelentette, hogy ő tanulni nem akar, meg egyébként is itthon nem lehet semmit csinálni, tehát elzárkózott az elől, hogy a kezébe vegye a dolgokat és a külvilágot tette felelőssé a helyzetéért, én ezért látok sok hasonlóságot a két eset közt.

A diplomát természetesen én is így értettem, GDF diploma nem diploma! Meg azért a célnyelvet is érdemes ismerni.

Ebben egyetértünk, csak azért nekiindulni, mert itthon éppen nem jó (pl. nincs munka, nincs nő, nincs lakás, stb.) nem érdemes, az emberben ott kell lennie az elhatározásnak, különben csapódik, mint a flippergolyó.

--------------------------------------------------------------------------
"Az egyetlen bajom az életemmel, hogy nem valaki más vagyok" (Woody Allen)

Akkor én értettelek félre, ugyanis szerintem akár abszolút kezdőként (egy szál érettségi, alig-alig munkatapasztalat) is kimehet valaki, csak legyen reális, ebben az esetben még valószínűbb, hogy aljáról kell kezdeni. De ha ezt elfogadja és küzd, akkor odakint is viheti sokra.
--------------------------------------------------------------------------
"Az egyetlen bajom az életemmel, hogy nem valaki más vagyok" (Woody Allen)

svájcban német, francia, olasz, meg valami románféle a hivatalos nyelv

Rétoromán, egyébként semmi köze a románhoz. Meg nem is érdemes megtanulni, mert Svájcban sem beszéli senki. Valamint, ha német Svájcba akarsz menni, akkor németül, ha francia Svájcba, akkor franciául, etc. kell tudni.

Egyes helyeken, pl. tudományos pályán meg csak angolul kell tudni, német, francia, etc. nem számít.

További hátrány Svájcban, hogy a városokban iszonyatos lakáshiány van, egyedülálló külföldinek, minimálbérrel lényegében esélytelen lakást bérelni.

Köszönöm a hozzászólásokat mindenkitől.
Alaposan átrágva a dolgokat úgy döntöttem, hogy amennyi ideig eltartana kijutni, munkát találni, pénzt gyűjteni és szerezni valami szakmát, ha egyáltalán sikerülne, amire garancia nincs, ahogy nézem esély se nagyon, annyi idő alatt itthon még van esélyem elhelyezkedni az említett cégnél, és még diplomát is szerzek mellette. Így regisztráltam is a felvi.hu-n, és már le is adtam a jelentkezésem fizikára, mérnök informatikára és gépészmérnökre. Mindegyikből az államilag támogatott levelezősre. Emellett így tudok majd dolgozni, és mostantól számítva 3,5 illetve 4 év múlva kezemben lehet egy... ... egy év egyetemen töltött idő után se tudom pontosan, hogy minek is nevezhető, szóval egy BSc-s államvizsga vagy diploma, kinek hogy tetszik.
Ez után ha még mindig úgy gondolom, még bőven lesz lehetőségem és már esélyem is kimenni, ha akarok.

Még egyszer köszönöm a hozzászólásokat!

en a helyedben kapasbol kulfoldre mennek tanulni. UK-ban siman lehet tanulas mellett dolgozni, akar felszolgalokent is, es meg tusz belole elni amig a sulit elvegzed. a nyugati tanulmanyok es a vele jaro tapasztalat mar kapasbol hatalmas elony (es nem kicsit jobbak, mint a hazai korulmenyek)

Alapbol egyetertek, de ebben az esetben ezt erdemes bevarni es akkor merlegelni. Persze addig is lehet keszulodni nyelv es egyeb teruleten, szvsz ez a celorszagban a legeffektivebb. Ha bejonnek a spekulaciok, marad a masik ut, a Cisco, Red Hat megsatobbi certifikaciok, ami ugyancsak sok penzbe kerul, amit viszont ebben az esetben elotte ki is kell termelni...

http://en.wikipedia.org/wiki/Review_of_Higher_Education_Funding_and_Stu…

fizika? Itt a nemeteknel az a szokas,(legalabbis fizikuseknal) hogy a mesterkepzes mar gyakorlatilag angolul folyik, szoval mar bsc-vel is ki lehet ide jonni. Naluk az a jo, hogy viszonylag normalis penzt adnak ~500euro az osztondij, ha jo tanulo vagy. A phd-s penz is versenykepes, de postdockent mar relative keveset, fele annyit adnak mint amit az iparban kaphatsz. Altalaban megeri kimenni valahova kulfoldre, hogy lasd milyen a kultura mashol, akar random helyre is, csak valtozzon a levego. Van rengeteg intezet, ahol van nyari diak program -guglizz egyszeruen a "summer student" kifejezesre- azokat erdemes kiprobalni, sokra van EU-s tamogatas is.

Szerintem menj!
Ha mehetnékd van, ha te sem bírod ezt a magyar posványt, ha vannak céljaid, álmaid, menj!
Ne hagyd, hogy az itt élő begyöpösödöttek lebeszéljenek, mert nekik nem sikerült, vagy gyávák voltak megpróbálni!
Mit veszíthetsz? Semmit!
Menj, majd lesz valahogy!

kimegy tanulni, akkor a suli ingyenes, joesellyel kap allast valami szorakoztatoipari egysegben oszt csokolom. ilyeszto kimenni minden eloszor, ez teny, de leirhatatlanul jobb, mint .hu-n. persze ha valaki annyira nem belevalo, hogy erre kepes legyen, az mo-n sem lesz tul sikeres (es majd kesobb a hup forumokon osztja majd az eszt :P)

Hát arra még talán elég lenne az angol tudásom, hogy megértsek másokat, de rögtön az elején tanulni? Időbe telne már kijutni is, nem napokba vagy hetekbe, sok idő menne el a kereséssel is, és még akkor se lenne biztos, hogy kapok munkát. A külügyminisztérium honlapján is azt írták (igaz márciusban), hogy csaknem esélytelen egy külföldinek munkát találnia, mivel így is méretes a regisztrált munkanélküliség és a következő időszakokban egyelőre ennek a rosszabbodására számítanak. Sok minden változhat közel egy év alatt, de ha nincs garancia arra, hogy lesz egy fix munka hosszútávon, akkor már nem éri meg kockáztatni, nagyon sok pénzt lehet elbukni vele.

hat, angolul meg kellett volna tanulni beszelni a kozepiskolaban. munkavalllalast passz, en ezt igy itt annyira nem latom ilyennek, de ha a miniszterium ezt irja, biztos igy van, ok a kompetensek. mindazonaltal en a helyedben tempoznek, hogy akar elso ev utan atiratkozni kulfoldi egyetemre, abszolute megoldhato.

1: ott németül tanultam elsősorban. 2: középiskolai nyelvoktatás? Az egy rakás ****, legjobb esetben nyelvvizsgán átmész vele, németből megvan a szóbeli, Rigó utcai, de egy valódi némettel akkor se tudtam beszélni, amikor még friss volt, errefelé gyakran előfordulnak. Pénzem meg nincs valódi oktatásra. Egyetemen egy félév alatt többet tanultam egyébként angolul, mint gimnáziumban 4 év alatt heti 3 órában. Csak aztán a Neptun hibája miatt nem tudtam felvenni a tárgyat első félévben, félév végéig nem tudták megoldani az illetékesek, a következőt meg már nem is vehettem fel emiatt. Úgy meg nem hinném, hogy bárki megtanulhat egy nyelvet, hogy nem él legalább rövid ideig olyan környezetben, ahol azt beszélik, vagy a másik lehetőség, ha konkrétan azt a nyelvet tanulja csak, főiskolai/egyetemi szinten, de az se nyújt teljes nyelvismeretet. Egy barátom végzős egyetemista angol szakon, ő azért akar kimenni nyáron, hogy tanulja a nyelvet. 5 év egyetem után még mindig úgy érzi, nem beszéli megfelelő szinten, pedig mindjárt angoltanárnő lesz belőle. És ez nem őt minősíti, hanem az oktatást úgy általában.

Sorban:

1, miből fizeti a könyveket?
2, miből fizeti az élelmezését?
3, miből fizeti a lakhatást?
4, hogy fog teljesíteni az iskolában, ha nem beszéli rendesen a nyelvet?

Lakhatást most néztem: 1 szoba kb. 120 font / hét, azaz 500 font / hónap. Kaja, egyéb:
+100, 150, tehát olyan 700-800 fontból ki lehet jönni. Ilyen iskolai melletti munka
fizetés: 6.5 font / óra. 3 hét full time melóból kijön. Akkor van 0-n. Tehát félre
tud rakni kb. 280 fontot havonta.

De akkor mikor fog suliba járni?

konyvek -> letezik konyvtar, mukodokepes
kaja + megelhetes -> dolgozik reszmunkaidoben. miutan a suli annyira nem lehethelo, ezert megoldhato meg minimalberen is, korulottem mindenki ezt csinalja, talan akkor megoldhato.
nyelvtudas -> ha nem tudsz nyelvet ne menj kulfoldre. ezt meg magyarazni kell?

nem tudom milyen lakhatast neztel, valszeg londonit, mert ez meg sajat komplett alberlet eseten sem er el ennyit pl eszakon. raadasul az egyetemek sokszor elso evre biztositanak relative olcso szallast.

Pl Imperial College is nyujt egyetemi szallast (gyk kolesz): http://www3.imperial.ac.uk/accommodation (es ha 200 zseton a foglalo, akkor valszeg a havi ar is kb ennyi, de ezt persze meg kell erdeklodni, vagy pontosabban utanajarni)

edit: tevedtem, ~300-400 fontba belefaj. viszont valszeg londonban nem minimalbert adnak a barokban, viszont ez csak tipp. mindenesetre london a leheto legdragabb varos, es jo egyetem van masutt is.


kimegy tanulni, akkor a suli ingyenes,

Ezt hogy érted? Úgy tudtam, hogy minden ország csak a saját állampolgárainak biztositja az ingyenes tanulást (hasonlóan Mo.), feltéve , ha ingyenes az oktatás. Tehát angol állampolgárnak ingyenes csak az egyetem, külföldinek fizetni kell, mint a kisangyal, tökmindegy, hogy melyik országból jött. Nem is keveset: átszámitva 2 millió Ft per tanév.

Nincs igazam?

--
qmi - Linux/FreeBSD SysAdm
www.miklos.info

Na akkor nezzuk.
Csak par gondolat, nem feltetlenul a topic nyitonak hanem ugy altalanosan.
Svajcban csak turistakent jartam viszont 3 eve dolgozom Londonban.

A vegzettseg nem kizaro ok, es nem elsodleges szempont.
En ugyan diplomaval jottem ki, de egy volt osztalytarsam akivel kozosen bereltunk lakast akkor meg nem fejezte be az egyetemet (epp halasztott) tehat a legmagasabb vegzettsege erettsegi volt, es olyan allast kapott ahol majdnem annyit keresett mint en, mas kerdes hogy ot tulfizettek engem meg alul :) de azota ez valtozott, lenyeg az hogy kezdetben ez nem donto pont.
Ami donto pont peldaul az a nyelvtudas. Ha irodai melot akarsz (pl IT), nem fizikait, akkor beszelned kell a nyelvet, es itt most nem arrol beszelek hogy tokeletesen es hiba nelkul, de viszonylag folyamatosan, es nem 25x visszakerdezve 1 percen belul hogy mit is mondott a masik. Ez nagyon fontos.

A masik tevhit hogy a sok tapasztalat szamit. Ez tenyleg igy van csak az a baj hogy az otthoni referenciak gyakorlatilag szamukra ellenorizhetetlenek igy raneznek es azt mondjak hogy ja csinalgattal mar itt ott valamit de igazabol kezdo vagy, mert nincs UK tapasztalatod. Kb annyit szamit mint a vegzettseg, nem tul sokat.

Sokan szoktak kerdezni tolem hogy ok boldogulnanak-e itt kint szerintem. Erre mindig azt felelem hogy nemtudom, de ezt mindenki maga le tudja ellenorizni legalabb kb-ra. Annyit kell csinalni hogy veszel otthonrol skype-on egy londoni telefonszamot. (nem egy hude nagy koltseg) szetkuldesz oneletrajzokat weben amiben megadod ezt a szamot. Barki aki fel akar hivni azt fogja hinni hogy egy londoni szamot hiv (senki nem fog visszahivni magyar telefonszamon, es nem fognak emailben szorakozni sem, ezek csak a telefont szeretik). Igy kb felmerheted hogy hanyan erdeklodnek irantad megis kb hany erdeklodesbol jutnal el egy interview-ig... (mivel elso korben mindig a munkakozvetito hiv vissza). Ezek mar adhatnak elkepzelest arrol mennyi eselyed lenne.

Meg annyit tennek hozza, hogy a volt fonokom aki francia allampolgar, nemreg kapott munkat Svajcban.
O azt mondta nekem, hogy a svajciak nagyon idegen gyulolok.

Bagoly mondja verebnek...:^D

----------------------
"ONE OF THESE DAYS I'M GOING TO CUT YOU INTO LITTLE PIECES!!!$E$%#$#%^*^"

dolgozni megyek, nem nezelodni:))

igazabol nekem tetszene az otthonrol tanacsadosdi is, utazgatassal, csak nehez bekerulni ilyen startupba. nem feltetlen akarok en elmenni magyarorszagrol, csupan a fizu motival (kiszamoltuk, ketten, kinti jo fizuval kb 4-5 ev alatt ossze tudunk sporolni egy itthoni lakasst...)

Otthoni melohelyzetrol sajna nem sokat tudok, mert hamar leleptem, de az tuti, hogy egy (a hupos tenykedesed alapjan) hozzad hasonlo embert kb mindenhol tart karokkal varnak.

kiszamoltuk, ketten, kinti jo fizuval kb 4-5 ev alatt ossze tudunk sporolni egy itthoni lakasst...

Erre csak annyit, hogy ha osszejon kint az elet, akkor egy atlagos otthoni lakast alapul veve inkabb 1-2 ev az a 4-5.

orulok, hogy a sok trollkodasom ellenere is eszre lehet venni, hogy nem csak gugli/wiki a tudasom alapja:) en sem azon parazok, hogy lesz-e allas. sot, igazabol en nem is parazok. asszony diplomajara varunk.. :) najo, meg az enyemre, de az meglesz most juniusban. 8 ora melo + egyetem nem szereti egymast..

+1

Roviden:
- otthoni munkatapasztalat gyak. nem szamit
- otthoni suli gyak. nem szamit
- nyelvtudas nelkul itt senki vagy
- mindenki elott nyitott a palya, aki kelloen eletkepes es beszelni a nyelvet

Amugy szvsz manapsag mar konnyebb, mint Madman-nek 3 vagy nekem 5 eve volt, mivel sok fontos infot ma mar siman megtalal az ember a neten, amivel esetleg en heteket szivtam anno 2005-ben.

Hajra!

Az Angliaban dolgozoktol kerdezem, az ITJobWatch-on fellelheto infok mennyire tukrozik a valosagot? Esetleg jobbra szamitsak, vagy roszabbra?

(Persze, foleg az anyagiak tekinteteben kerdezem.)

cca. stimmel. Persze hallottam legendakat bankszektorrol meg 100k+ kezdo fizetesrol; de nem hiszek nekik. Ahol dolgozom ez kb fedi a valosagot. Azonkivul - nem ugy mint Mo.-n ahol talalgatni kell, itt az allashirdetesbe belefoglalnak egy tol-ig intervallumot, aminek mondjuk a kozepet nagy alkudozas nelkul odaadjak, uh nem zsakbamacska.

Nehany kozhely az egesz szalra , hogy miutan meg tudsz elni, a penz masodlagos. A lenyeg: erdekel amit csinalsz? Jol erzed magad a munkahelyeden? Jol kijossz a kollegakkal? Szereted az orszagot amiben elsz? Erdekel a kulturaja?

Hiaba keresel egy valag penzt, az eleted nagy reszet ugyis a munkahelyeden toltod, nem az elkoltesevel.

Altalaban azoktol akik azzal az alommal jonnek, hogy gyorsan megszedik magukat addig nem szamit hogy egy lyukban laknak 100an a gettoban, aztan hazamennek milliomoskent hallom hogy nem eri meg; meg hogy sz*r.
==
`Have some wine,' the March Hare said in an encouraging tone.
Alice looked all round the table, but there was nothing on it but tea.

Egy fontos dolog:

"Hiaba keresel egy valag penzt, az eleted nagy reszet ugyis a munkahelyeden toltod, nem az elkoltesevel."

Na ez nem igaz! Illetve pontositok: egyeni dontes kerdese. 2008-ban annyit dolgoztam, hogy eloszor karacsonykor sikerult hazamennem par napra, es akkor elhataroztam, hogy ezt igy nem. Sikerult elernem, hogy 2009-ben kb 6-7 honapot dolgoztam, es emellett eletem eddigi legjobb eve volt.

Viszont a lenyegben egyetertunk: a penz csak egy eszkoz.

Tavaly szereztem MSc-t Computer Scienből a Vrije Universiteiten, Amszterdamban.

Az Europai Unióban a felsőoktatásban nem különböztethetik meg más EU-s országból jövőket, azaz ugyanazokkal a feltételekkel jelentkezhetsz bármely EU-s egyetem bármely képzésére, mintha az adott országban lennél állampolgár.

Ugyanazt a tandíjat (jellemzően 100-200€/hó) fizeted és ugyanazt az ösztöndíjat kapod. BSc-n általában nincs ösztöndíj, MSc-n 500€ körül van, ha kapsz. Megélhetés, kiköltözés jellemzően drága (1000-3000€ is elmegy mire megkapod az első ösztöndíjat vagy első fizetést mellékállásból), koleszok mint itt nem léteznek, a leglepukkantabb kis szürke lyuk is 300-400€/hó egy nyugat-európai nagyvárosban. Ha az első pár hónapot kibírod, rájössz mi-merre, onnantól már ugyanolyan mint itt.

Nyelvtudás tipikusan kell, de sok helyen elég az angol is, ez nem csak országtól, egyetemtől, de szaktól is függ (pl. Hollandiában BA hollandul, MA angolul megy, de kivétel az orvosi, ami végig holland). Az a kérdés, hogy mit akarsz csinálni, ahhoz érdemes nézni egy színvonalas egyetemet és egy olyan országot, várost, ahol *szívesen* eltöltenél pár évet. Pótolhatatlan a külföldi tapasztalat, de a nyugat nincs annyira messze a Budapesti színvonaltól hogy megérje mondjuk egy keletnémet kisváros nevenincs egyetemén szenvedni.

És a büfés-ruhatáros szakot teljesen mindegy, hogy hol végzi el az ember.

--
The Net is indeed vast and infinite...
http://gablog.eu

Nem akarok új témát nyitni, ezért itt kérdezem, van valakinek valamilyen tapasztalata, hogy hol lehetne külföldön Computer Science BSc diplomát szerezni és mellette dolgozni? Angolul szeretnék tanulni mellette meg akármilyen munkát megcsinálnék, csakhogy megtudjak élni :)

diplomat szerezni, dolgozni es angolt is tanulni mellette? Huh, hat... legalabb egyet huzzal ki es talan menni fog, szerintem ez igy nem realis. Masreszt, minimum egy Cambridge First Certificate legyen a zsebedben, legalabbis ha Angliaban szeretnel tanulni. Persze nyilvan nem szeretnel, feltehetoen 3000 fontrol 9000-re emelik a tandijat, szerencse hogy en meg iden bekerultem.

Sajnos semmi. Talán 2012 szeptemberben el tudom kezdeni. Úgy tűnik nl-ben kapok valami munkát (hónap végén repülök Eindhovenbe, személyes megbeszélésre) és 8-9 hónap alatt félretudok annyit tenni, hogy elkezdjem a tanulást kint (dk). Annyi pénzem nincs sajnos, hogy 2-3-4 hónapig kint Dániában megéljek, de annyi van, hogy 1 hónapig nl-ben igen. Beszéltem Dániában tanuló emberekkel és mondták, hogy nagyon szopás kint a munka vállalás suli mellett mert:
- tudni kell dánul valamilyen szinten (jó ez nem lenne gond, mert már itthon elkezdenék tanulni)
- de a legnagyobb szopó, hogy az ember kb. október-november végén kapja meg a CPR számot (CPR szám nélkül az ember nem tud kint dolgozni).