金陵十三钗 Jin Ling Shi San Chai / The Flowers of War / The 13 Women of Nanjing

 

Év: 2011

Műfaj: dráma, háború

 

Az epikus történet 1937-ben játszódik Kínában, a japán invázió alatt. Christian Bale egy papot alakít, John-t, aki menedéket nyújt a védteleneknek a katolikus egyház templomában. Amikor a japán hadsereg megszállta a várost, nők százait erőszakolták meg. John menedéket nyújtott nem csak a fiatal tanulók, hanem prostituáltak számára is.

A 13 diák és 12 prostituált mellett, jelen van egy fiatal papsegéd is. John egyébként egy igencsak furcsa személyiség, ugyanis egyáltalán nem pap, csak annak adja ki magát, egy iszákos figura, akinek nagyon tetszik a kialakult helyzet…egy fedél alatt sok-sok prostival. Legfőbb gondja, miként is lépjen le szép csendben… Mindemellett azonban óriási szíve van és nagyon segíteni szeretne a diáklányoknak.

Amikor a japánok rátalálnak a menedékükre, hirtelen minden megváltozik. vajon mi lesz a sorsuk? Sikerül megmenekülniük?

 

A filmet Zhang Yimou rendezte, az ő nevéhez fűződik a Hős és A repülő tőrök klánja című film is. A The Flowers of War a valaha készült legdrágább kínai film, a maga 90 millió dolláros költségvetésével. A történelmi dráma főszerepét Hollywood egyik legkeresettebb színésze,Christian Bale játsza, ami azt sugallja, a kínaiak az amerikai és az európai piacra is be akar törni filmjükkel.

Történetileg elképesztő a film, nagyon durva. Hihetetlen, hogy a háborúk alatt az ember milyen durvaságokra képes. Azt mondanom sem kell, hogy színészileg semmi probléma nincs, mindenki tökéletesen alakítja a szerepét, nem csak Batman bácsi. Mindenkinek szeretném a figyelmébe ajánlani ezt a filemet, Must SEE!!!

A teljes film megnézhető ezen a linken angol felirattal!!

http://www.youtube.com/watch?v=txIMC3fhmIE

 

 

大兵小将 Little Big Soldier

 

Év: 2010

Műfaj: kaland, akció, történelmi

 

A Hadakozó Fejedelemségek korszaka alatt, Kínát több tucat nemzet alkotta.
Számtalan harc folyt a fejedelemségek között. A társadalom a pusztulás szélén állt. A hét legnagyobb fejedelemség Qin,Chu, Han, Zhao, Wei, Qi és Yan voltak. A többit majdnem kiirtották, száz évvel az egyesítés előtt. Qin végül leigázta Hant és azután Zhaot is. I.E. 227, mikor Wei csapatai Liang fejedelemség felé masíroztak rajtuk ütött Liang a Főnix hegynél. Mindkét oldal súlyosveszteségeket szenvedett. A halálos áldozatok száma elérte a 3,000-et.

Egy Liang katona(Jackie Chan) foglyul ejti a Wei tábornokot, csak a jutalom lebeg a szeme előtt, amit érte kaphat. Azonban azt még nem tudja, hogy Wei oldalon valaki pont ennek a tábornoknak a halálát szeretné, hogy ő uralkodhasson!

 

Ahogy azt megszokhattuk a JC filmjeitől, telis tele van látványos megmozdulásokkal és komikusabb jelenetekkel. Valami hihetetlen ez a figura, ha a film alapjában véve nem is lenne nagy szám, az ő jelenléte tuti feldobja 🙂 Így történt ez most is, ugyanis ha ő nincs benne, akkor szerintem csak egy átlagon aluli történelmi filmet kapunk.

 

听说 Ting Shuo / Hear Me

 

Év: 2009

Műfaj: dráma, romantikus

 

A történet középpontjában három problémás fiatal áll. Xiao Peng és Yang Yang testvérek, mindketten halláskárosultak. Yang Yang mindent megtesz annak érdekében, hogy nővére álma valóra váljon, reggeltől estig csak dolgozik, míg Xiao Peng keményen edz, hogy olimpiai bajnok lehessen.

Tian Kuo ételkiszállítóként dolgozik, besegít otthon a családi vállalkozásba. Az úszó csapatnak is szokott kiszállítani, így történik, hogy megismerkednek egymással. Tian Kuo rögtön beleszeret Yang Yangba, ez az érzés egyébként kölcsönös, de sok problémával szembesül a lány mire ezt belátja. Érzi, hogy ha belevág ebbe a kapcsolatba, akkor nővérétől távolabb kerül, aggódik, hogy ő majd nem boldogul egyedül.

Mindhárman tartogatnak még meglepetéseket…

 

Ugye mivel süketek, ezért nagyon sok a jelbeszéd. Azt hittem ez zavaró lesz, de egyáltalán nem volt az, így még drámaibb lett a hangulat. A két testvér és a közöttük lévő kötelék hihetetlen szoros, érzelmileg egész felkavaró jeleneteket is tartalmaz, szenzációs!

Most pedig kicsit spoileres leszek, úgyhogy ezt a bekezdést csak azok olvassák, akik már látták a filmet!! Yang Yang… hát ő nagyon meglepett a végén, nem számítottam rá, hogy csak a tesvére nem hall. Az ő karaktere az amelyik a leginkább érdekes, rá építették a filmet, a színésznő pedig megállta helyét, nagyon jól alakított.

Összességében tehát remek film, aki teheti az nézze meg!

 

葉問 Ip Man / Yip Man

Ip Man volt az első ismert harcművész, aki a kínai Ving Csun kungfu-t nyilvánosan oktatta. Több olyan, ismert tanítványa volt, akik később a saját útjukat járva váltak a harcművészet mestereivé. Közéjük sorolható Bruce Lee, Leung Ting, William Cseung.

Az első Ip Man azt kell, hogy mondjam tökéletes film, lélegzetelállító küzdelmek és egy remek kis sztori. Donnie Yen tökéletes választás volt Yip Man szerepére, olyan nagy színészi tudás igaz nem kellett a szerepéhez, de hozza a maximumot.  A vége nagyon ütős, roppant drámai, must see!

A folytatásban Ip Man Hong-Kongba költözik és nyit egy Wing Chun iskolát, ám ez nem nagyon tetszik a helyi iskolák mestereinek. Egy rövidke kis összezördülést követően szabad utat kap Ip Man, azonban a britekkel is meggyűlik a baja.

Működik a film még mindig, az első rész után ez is hozza a várt szintet, azonban már több dologba bele is lehet kötni. Bele is akarok, mert nagyon zavart 😛 Először is a britek… azok csak ordítani tudnak?! why? Másodszor pedig: Ving Csun vs boksz?? nemáár, ez annyira zavart, nem tudom miért. A boksz nagyon nem az én műfajom, ez biztos közrejátszik benne, de szerintem nem illett a kínai harcművészetek mellé. Pozitívum az, hogy piszok látványos volt még így is és a története is nagyon adta, tehát: must see!

A “The Legend is Born – Ip Man” főhősünk életét mutatja be 11 és 28. életéve között. Ezalatt az idő alatt komoly tapasztalatokat szerzett és ekkor fejlesztette ki a harci technikáját a legmagasabb szintre.

Felfogható ez egy 0. résznek is?? Hát nem tudom… mindenesetre nagyon jó volt ez is, sokkal drámaibb. A történetre összpontosítanak ezúttal és nem a harci jelenetekre. Ezáltal kicsit lagymatag is volt, de még nem az a döguncsi feeling 😀

Összességében: aki kicsit is érdekelt a harcművészetek világában annak szerintem látnia kell ezeket a filmeket. Nagyon látványos, történetileg is nagyon jó. Nekem legjobban az tetszett benne, hogy bele tudtak csempészni egy kicsi hétköznapit is a filmbe, mindemellett elképesztő harci jelenetek tömkelege… nagyon jó kis filmek ezek 🙂

海洋天堂 Hai Yang Tian Tang / Ocean Heaven / Ocean Paradise

Év: 2010

Műfaj: dráma

Sam Wong egyedül neveli autista fiát mióta felesége elhunyt. Nagyon nehéz, de boldog élete van, hisz 22 éves beteg gyermeke jelenti számára a világot. Nagyon sokat segítenek neki a szomszédban is és a munkahelyén is tudják, hogy nem könnyű ezzel a betegséggel élni. Fiát szinte alig hagyhatja magára, ezért munkahelyére is magával szokta vinni.

Minden nap szinte ugyanúgy telik mint a többi, egészen addig amig kiderül, hogy Sam Wong rákos beteg. Már csak pár hónapja van hátra… Szembesül azzal a ténnyel, hogy magára fogja hagyni autista fiát, aki nélküle elveszne a világban. Így hát egyetlen cél lebeg a szeme előtt: egy otthont találni fiának.

Ez a ritka pillanatok egyike, ugyanis se nem japán, se nem pedig koreai drámával jelentkezem, ez egy HK dráma 🙂 Nem is akármilyen! MustSEE Sam Wong szerepében nem más mint Jet Li! Gondolom nem kell őt bemutatni, jó látni komoly szerepben. A film maga gyönyörű, a képi világa valami eszméletlen. A történet pedig nagyon szívhez szóló, ennél jobban nem hiszem, hogy be lehetne mutatni azoknak a szülőknek az életét akik egy autista gyermeket nevelnek.

 


苏乞儿 Su Qi Er / Beggar Sou / True Legend

Év: 2010

Műfaj: wuxia, akció, történelmi, dráma

A történet Su Qi Erről, “Koldus So”-ról, a Koldus klán legendás királyáról szól. Történt ugyanis, hogy elszakították fiától és megölték apját… ő pedig bosszút esküdött.

Yuan Lie és So Chan a legjobb barátok, ugyanakkor So Chan apja nevelte fel mindőjüket és So Chan Yuan Lie nővérének a férje. Yuan Lie apját annó kénytelen volt megölni mostohaapja, ezt most Yuan Lie megtorolja. Ez óriási konfliktusokat szül, a két barát pedig egymás ellen fordul. A harc során So Chan alul marad, feleségével egy messzi helyre menekülnek. Fiuk pedig Yuan Lie rabja lesz. So Chan elkezd edzeni, hogy visszaszerezze fiát és bosszútálljon édesapja halálán.

A történet nemrossz és a látványos harcok miatt nagyon tetszett, de muszáj kicsit lehúznom… A wuxia filmekről tudjuk ugye, hogy látványosak. Ma már szinte nincs is olyan akció film, amit ne spékelnének meg egy-egy lassítással és különféle CGI elemekkel. Hát a CGI sokszor elég gagyi volt, díszleteken lehetett volna javítani és volt pár jelenet amikor a háttér sem volt a legjobb. Ráadásul egy szinte felesleges 40 percet még rátettek a végére, miután már lezárták a történetet. Belekezdtek egy teljesen újba, ami persze a harcok miatt jó volt, de nem kellett volna szerintem… és David Carradine mit keresett ebben a filmben? Whatever, egy erős közepes 🙂

Beggar Sou történetét egyébként már többször is megfilmesítették…

我老婆唔够秤 Ngo liu poh lut gau ching / My Wife is 18

Év: 2002

Műfaj: romantikus, vígjáték

Édesanyja akaratára a harmincas éveiben járó Cheung feleségül veszi Yoyo-t, aki még csak most töltötte a tizennyolcat. Az esküvő Londonban zajlott, miután Yoyo hazarepült Hongkongba, hogy folytassa tanulmányit, Cheung pedig ott maradt dolgozni. A házasságot teljes titok övezi, a családtagokon kívül senki sem tud róla. A dolgok elég komplikálttá válnak mikor Cheung hazaköltözik és Yoyo iskolájában kap munkát…

Ismerős a sztori? Segítek: My Little Bride

Ez pedig a HK verzió, amelyben kicsit máshogy alakulnak a dolgok. A történet az nagyjából ugyanaz, a megvalósítás kicsit merészebb, Cheung és Yoyo kapcsolata jóval közvetlenebb és a végkifejlett is eltér. Míg a koreai verzióra az “aranyosan vicces” jelzőt aggadtam, erre jóval inkább jellemzőbb vígjáték, amiben Yoyo örökmozgó, kicsit gyerekes karakterének óriási szerepe van. Egyszernézős, jó kis szórakoztató filmecske 🙂

爱出猫 Oi chut mao / Trick or Cheat

Év: 2009

Műfaj: vígjáték, dráma

A sztori röviden: egy iskola tanulói egy zenés-táncos előadásra készülnek folyamatosan így nincs idejük és persze kedvük sem tanulni. A baj ott kezdődik, hogy a vizsgák a nyakukon vannak. William és Gem azt a feladatot kapja, hogy készítse fel a tanulókat a vizsgákra, erre kevesebb mint egy hónapjuk van. A kemény tanulás helyett azonban a puskázás mestereivé faragják őket 😀

A filmet felvonultató tinisztárok és olcsó poénok csalódást okoztak számomra. Még a fingós poénokon néha el is mosolyodtam, de a szerelmi problémákkal foglalkozó jelenetek untatást okoztak. Egyes karakterek azért reményt adtak néha és a táncos produkciók is tetszettek, de annyira amatőr szaga volt a filmnek…

Pedig a trailer alapján ígéretes filmnek tűnt, de eléggé egy low budget filmXD

早熟 Jo sok / 2 Young

Év: 2005

Műfaj: dráma, romantikus

A két tinédzser, Fu (Jaycee Chan) és Nam (Fiona Sit) élete nem is lehetne különbözőbb. Fu szegény családból származik, anyja két munkahelyen is dolgozik, apja minibusz söfőr. Lakásuk is pici, egyszerű. A megélhetés nehéz, ám a család szorosan összetart és boldogság van. Nam szülei ügyvédek, óriási lakásban élnek. Apa és anya állandóan üzleti úton vannak, távollétükben a cselédek vigyáznak Namra. Az apa egy keménykezű, tekintélyes ember. Amit mond annak úgy kell lennie, nem tűr ellentmondást.

Mindkettejük élete megváltozik mikor elkezdenek randizni. Nam szülei ahogy az várható volt ellenzik a dolgot, apuka szerint egy jóval előkelőbb, a ranglétrán feljebb elhelyezkedővel kellene együtt lennie. Fu szülei viszont repesnek az örömtől, hogy a fiuk talált magának egy párt, méghozzá milyen gyönyörűt.

Amikor Fu és Nam az új évet együtt ünneplik mindketten berúgnak 🙂 Egyik dolog követi a másikat és Nam teherbe esik! Na bumm.  Természetesen egyik család sem boldog ettől, ugyanis még csak 16 évesek. Nam édesapja Amerikába szeretné küldeni lányát, hogy ott az abortusz után, folytassa a tanulmányait. Nam és Fu azonban megszöknek, hogy szüleiktől távol közös életük lehessen amibe nem szól bele senki. A gyereket vállalni akarják, Fu dolgozni fog és eltartja majd családját…

Legalábbis ezt tervezik, de hamar rádöbbennek, hogy bizony a felnőtt élet nehéz amibe hirtelen belecsöppentek. Pénz alig és Nam pocakja is egyre csak növekedik…

Eléggé nemrosszXD A történet hibátlan és a megvalósítással sincs gondom. A két fiatal nagyon szimpatikus, Nam a.k.a. Fiona Sit igazán elbűvölő^^ A két család teljesen az ellentéte egymásnak, míg Namék kicsit pökhendiek – itt elsősorban apukára gondolok – addig a Fu család egyszerű, sugárzik belőlük a vidámság, az élet. Az ő vonaluk humorosabb is, volt hogy elmosolyodtam rajtuk. Érdekes téma ez a felső és alsóbb osztály beli különbség ami egész szépen megjelenik a filmben is. A történet és vele együtt kicsit az izgalom –  és az én érdeklődésem is – a terhesség kiderülése után indul be igazán, előtte egy kellemes ámde kicsit hosszú felvezető van. Viszont onnantól sokkal érdekesebb lesz, a vége pedig nekem nagyon tetszik!

Kínai film, már rég volt ilyen^^ Nem bántam meg, hogy megnéztem, sőt már egy következő film is be van tervezve, amiben szintén Fiona Sit és Jaycee Chan szerepel együtt 😀

跳出去 Tiao Chu Qu / Jump

Év: 2009

Műfaj: zenés, romantikus, vígjáték

Egy falusi lány elhatározza, hogy megvalósítja álmát: utcai táncos lesz!

Egy fiatal falusi lány, Phoenix (Kitty Zhang Yuqi) imád táncolni, Kung Fu mester apja egydül nevelte őt fel. Lehetősége adódik felutazni a nagyvárosba Shanghaiba, ahol valóra válthatja álmát és táncos lehet belőle. Munkát is talál magának egy táncstúdióban, de csak mint takarító. Figyeli a lépéseket és próbálja elsajátítani azokat. Kicsit nehézkesen megy, de miután Ron a stúdió igazgatója fefigyel rá minden megváltozik.

A falusi lánykából igazi nőt farag és a tánccsoport tagjai is beveszik maguk mellé. Ronhoz pedig gyengéd szálak kezdik fűzni…

Nem szeretném nagyon lehúzni a filmet, mert nem volt annyira rossz. Próbáltak humorosak lenni de ebben a filmben nagyon nem sikerült ez nekik. Pozitívum azért a főszereplő csaj aki nagyon szimpatikus számomra és a zenék a filmben. Talán ha egy kicsit többet foglalkoztak volna a táncolással és a zenékkel, nem pedig a körítéssel… nemtudom, számomra úgy igazából egy óra után kezdett érdekes lenni a film. És hát voltak pillanatok amikor igencsak a fejemet fogtam, például rögtön az elején xD De azért ötletes a sztori, a táncok pedig nagyon jók. Ez a zenei műfaj közel áll a szívemhez, egy próbát megért 🙂 Kínai produkció egyébként…