SZEX, SZERELEM

Szerelmi egybeolvadás - szükséges?

Szerző:
Szabó Anna
Ha valakivel egybeolvadunk, akkor nem érzékeljük a természetes határokat kettőnk között. Nem tudjuk, hogy hol van a saját középpontunk, így, ha ez az ember belép a mi keringési pályánkra, akkor magához vonz minket az ő keringési pályájára, kizökkent a saját természetes mozgásunkból, és megakadályoz abban, hogy a saját életünket éljük.

 

Jellemző módon az a személy, akivel egybeolvadunk, olyan valaki, akiről úgy érezzük, hogy egész életünkben szerettük. Úgy érezzük, hogy mindent meg akarunk adni neki, vigyázni akarunk rá, és jobbá tenni az életét. Ha egybeolvadtunk valakivel, akkor áldozatot is hozunk érte, ami nem tesz jót senkinek. Csak akkor tudunk segíteni a körülöttünk lévőknek, ha a saját életünket éljük.


Az egybeolvadás akkor jön létre, ha a kötelékek elszakadtak


Szükségünk van közelségre, bizalomra, kötődésre és arra, hogy mások életébe beavassanak. Ha a kötelékeink elszakadtak, vagy nem léteznek, akkor is szükségünk van valamiféle közelségre ahhoz, hogy életben maradjunk, így az egybeolvadást választjuk. Így legalább valamennyire úgy érezhetjük, hogy közel állunk másokhoz, de ez nem igazi kötelék.
Az egybeolvadásban feladjuk a saját középpontunkat, és a saját egyéniségünket. A kötődésben megmaradunk a saját középpontunkban, és így természetes módon adjuk igazi önmagunk ajándékait, és kapjuk ugyanazt másoktól. Ha megbocsátással és a szeretet felismerésével újrakötjük a kötelékeinket, akkor meg lesz az énhatárunk, amelyben belül nemet is mondhatunk, ha az a helyes. De ami mindennél fontosabb: élhetjük a saját életünket.

Feladat


Ülj le, engedd el magad, és képzeld el, hogy az igazi kötelékek, a fény és a szeretet kötelékei kötnek össze azzal, akivel úgy érzed, hogy egybeolvadtál. Ha már látod ezeket a kötelékeket, az egybeolvadás láncai maguktól le fognak hullani, mert nem igazak.

 

Az egybeolvadás meggátol abban, hogy beszéljünk egymással


Az egybeolvadás meggátol abban, hogy beszéljünk azzal, akivel egybeolvadtunk, mert olyan közel érezzük magunkhoz, hogy azt hisszük, bizonyos dolgokat nem mondhatunk el neki. Ha elkezdünk beszélni, természetes ellenállás keletkezik bennünk, amely már-már szinte taszítás, mert úgy érezzük, hogy ha megbántaná őt az, amit mondunk, azt nem bírnánk elviselni. Az érzelmeink ilyenkor rendkívüli módon felnagyítódnak. Ami neki fáj, az nekünk fáj, ha ő szenved, mi is szenvedünk. És ha haragszik, az még szörnyűbb. Ez a túlzott közelség gátja a szóbeli közléseknek, így nem-verbálisan folyik a kommunikáció közöttünk oda-vissza. Úgy érezzük, hogy a szóbeli kommunikáció fájdalmat okozna, és nem szívesen kezdeményezünk párbeszédet, így csak a tekintetünk beszél. De ha elkezdenénk beszélgetni egymással, az gyógyulást hozna.

Feladat


Gondolj a kedvesedre, és arra, hogy nagyon nehezedre esik elmondani neki bizonyos dolgokat. Ő az a személy, akivel egybeolvadtál, akivel szemben nem vagy hajlandó kockáztatni. Képzeld el, hogy az igazság kardjával elvágod az egybeolvadás láncait, hogy újra meginduljon közöttetek a párbeszéd. Ha vannak dolgok, amelyeket el akartál neki mondani, akkor most itt az ideje, hogy elmondd. Vágd el az egybeolvadás láncait, és vállald az azzal járó kockázatot, hogy elkezdetek beszélgetni egymással.

 

Az egybeolvadás gátja a szerelemnek


A szerelem és a szeretet azt jelenti, hogy tiszta szívből a legjobbat kívánjuk a másiknak. Kiterjesztjük önmagunkat, és a másikhoz kapcsolódunk a kölcsönös függés állapotában. Az egybeolvadásban kölcsönös függésben élünk a másikkal, ami meggátol abban, hogy előrelépjünk. Ha mi vagyunk az, aki a segítő szerepét játssza, akkor félünk attól, nehogy a másik jobbá legyen, mert akkor a mi függőségünk lelepleződne. Ennek következtében úgy adunk neki, hogy azzal fogva tartjuk őt. Az egybeolvadás tehát fogságba zár, míg a szerelem szabaddá tesz. Az egybeolvadás gátja a bizalomnak is, mert olyan, hamis közelséget jelent, ami akadálya a kölcsönös függésnek. Az egybeolvadásban valamilyen szinten mindig úgy érezzük, mintha éheznénk.

Feladat


Vizsgáld meg a párkapcsolatodat. Létezik, hogy nem érzed magad igazán szabadnak, mert elvesztetted az egyéniségedet? Szabad akaratodból, vagy kötelességből adtad önmagad? Használd az igazság kardját arra, hogy felszabadítsd önmagad, és beszélj arról, amiről beszélni kell, közben add át az ajándékaidat és a szeretetedet, amit át akarsz adni.

 

Egybeolvadni annyit tesz, mint visszavonulni az élettől


Ha egybeolvadunk valakivel, az azt jelenti, hogy elhagytuk a saját középpontunkat, és olyan cél felé haladunk, amely nem az igazi énünk. Hamis módon tettük a másikat fontosabbá önmagunknál. Ő lett az életünk célja. Míg a szerelemben önmagunkra találhatunk, az egybeolvadás eltántorít a középpontunkból, és kivon az élet körforgásából, ami megakadályoz minket abban, hogy igazán adjunk. Valójában tehát áldozatokat hozunk. Az egybeolvadás gátja annak, hogy adjunk és kapjunk, így nincs meg a jutalmunk. Lehet, hogy sokat vetünk, de keveset aratunk. Hamis segítők vagyunk tehát.

Feladat


Vizsgáld meg életednek azon területeit, ahol nem kapsz semmit. Ezeken a területeken nem adod igazi önmagad, és lehet, hogy a partnered életét éled. Kérd az Univerzum segítségét, hogy visszatérhessen lényed középpontjába, hogy valóban a saját életedet éld!


 

 
Chuck Spezzano: Ha fáj, az nem szerelem
(Bioenergetic Kiadó)


Ez a könyv megváltoztatja az életét! Megmutatja a szeretet, a megértés, az öröm és a boldogság felé vezető utat. Az élet 366 aranyszabályát megfogalmazva spirituális útmutatóként szolgál a hétköznapokra. Minden fejezet egy törvényszerűséget ír le, majd egy gyakorlatot ajánl, amelynek segítségével az adott problémát leküzdhetjük. A szerző látásmódjának alapja az a felismerés, hogy az életben - különösen a kapcsolatainkban - semmi sem történik véletlenül. Mágikus módon társunk akár a munkában, akár a házasságban saját személyiségünk gyenge pontjainak állít tükröt. Ezt figyelembe véve a nehéz helyzetekből megerősödve léphetünk tovább.

 

 

Szólj hozzá Te is!
SZEMÉLYRE SZABOTT HOROSZKÓP

Adja meg születési időpontját!

VAGY

KÉREM AZ ELEMZÉST

HÍRLEVÉL