Miért fontos a távmunka?

forrás Prim Online, 2006. november 18. 10:13
2006. november 15.-én tartotta „Okos Gazdálkodás Humán erőforrásokkal – a távmunka vállalkozói szemmel” elnevezésű Országos Konferenciáját a Magyar Távmunka Szövetség. A rendezvényen meghívottként megjelent Simon Gábor, a Távmunka Tanács elnöke, Bihary Pál, a Budapesti Munkaerő-piaci Intervenciós Központ igazgatója, valamint több minisztérium, vállalat és civil szervezet vezető tisztségviselői.
A konferenciát dr. Horváth Elek, a Magyar Távmunka Szövetség elnöke nyitotta meg, aki hangsúlyozta a Távmunka Szövetség civil értékeit, valamint felhívta a figyelmet arra, hogy a távmunka alkalmazása akkor válhat széleskörűvé, ha a távmunka alkalmazása a gazdaság szereplőinek széles köre számára elfogadottá válik. Ezt a folyamatot konzultációk, együttműködési megállapodások segíthetik, valamint fontos az ismeretek átadása és az ismeretek oktatása is.

Az elnöki megnyitót követően Simon Gábor tartott előadást a távmunka jelentőségéről és a távmunka fejlesztésével kapcsolatos állami célokról. Simon Gábor elmondta, hogy a következő években az állam EU-forrásokból, például az EMEROP program keretében fogja támogatni a távmunkát. Az egyes intézkedések pontos kidolgozása folyamatban van.

Simon Gábor előadását követően Gelencsér Andrással, az észtországi illetőségű Cvcentrum.hu nemzetközi álláskereső portál portáligazgatójával készített online videointerjút Déri Tamás. Magyarországon a Távmunka Szövetség alkalmazott elsőként olyan technikai megoldás, amely élt az online interjú lehetőségével. Budapest és Észtország között a videokapcsolat jól működött. Az interjúból kiderült, hogy az észtországi munkaerőpiac hasonló gondokkal küzd, mint a magyar munkaerőpiac. Az álláskeresés online formája azonban igen népszerű. A portálon keresztül sokan meg tudják maguknak találni a megfelelő munkahelyet.

A szolgáltatások között újdonság volt a Nationgate online tolmács szolgáltatása. Az internetes eszköz tolmács szolgáltatást biztosít bármilyen nyelvről, bármilyen nyelvre. A megoldás kifejezetten költségkímélő, hiszen a tolmácsot kizárólag a tolmácsolás időtartamára kell megfizetni, az utaztatás, szállás, étkezés költségeit megtakaríthatják a felhasználók. Az igényeket 72 órával az esedékesség időpontja előtt kell jelezni. A szoftver további verziói már konferencia-, illetve videotolmács-szolgáltatásokat is tudnak majd biztosítani a tervek szerint.

Az Avaya Magyarország Kft. az ip telefónia eszközeit mutatta be a helyszínen jelenlévő 150 érdeklődőnek.

Az Innocenter Kht. képviseletében Péterné Czakó Edit tartott igen érdekes és egyedülállóan színvonalas előadást a Tessedik Sámuel Digitális Iskolahálózat működéséről.

A távmunkát segítő megoldásokat, alkalmazásokat mutattak be a Telindus Belgacom ITC, a HIS IT-Security Kft., a Hewlett-Packard Magyarország Kft. és a T-Mobile előadói. A prezentációk mindegyike rámutatott arra, hogy a távmunka alkalmazásához már az átlagos felhasználó számára is minden eszköz és szolgáltatás elérhető áron hozzáférhető.

A PricewaterhouseCoopers Kft. részéről Forgács Tamás tartott előadást a távmunka bevezetésének lépéseiről, az Implementáció folyamatáról. Déri Tamás, a Magyar Távmunka Szövetség elnökségi tagja, a karriertervezes.hu portál munkatársa az atipikus munkavégzéssel kapcsolatos jogszabályi előírásokkal ismertette meg a hallgatóságot. Kádár Miklós a Netgrál Kft. képviseletében a munkaerő kiválasztásának logikus folyamatát mutatta be. Kádár Miklós felhívta a figyelmet a munkaerő-szervezés fontosságára. Hangsúlyozta: hatalmas mennyiségű idő, energia és pénz takarítható meg csupán odafigyeléssel és gondossággal. Elmondta, alig van ma Magyarországon olyan cég, amelynek a munkatársai fel tudnának legalább öt olyan dolgot sorolni, amellyel az őket alkalmazó cég foglalkozik.

A Magyar Távmunka Szövetség a rendezvény szünetében sajtótájékoztatót tartott. A jelen lévő újságírók előtt Horváth Elek, a Magyar Távmunka Szövetség elnöke hangsúlyozta a szervezet jelentőségét. Hangsúlyozta: szükség van az atipikus foglalkoztatás, azon belül is a távmunkavégzés fogalmainak egységes értelmezésére, etikai normák megteremtésére, a gyakorlati tapasztalatok elérhetővé tételére, érdeklődők szakszerű támogatására. A vállalkozásoknak, az intézményeknek segítséget kell nyújtani a távmunka meglevő szerezeti keretbe történő integrálásában, olyan megoldásokat és gyakorlati tapasztalatokat kell elérhetővé tenni, amelyek nagyban segítik a távmunka munkaszervezési mód költséghatékony alkalmazását, valamint az ICT eszközökkel történő adatcserét, adatfeldolgozást és kommunikációt.

Horváth Elek felhívta a figyelmet a távmunka vidékfejlesztésben és vidéki foglalkoztatásban várható kiemelt szerepére, valamint a nemzetközi távmunka révén történő munkahelyteremtésre is. A nemzetközi tapasztalatok és hazai várakozások egyaránt a távmunka nagyobb arányú elterjedését prognosztizálják, amelyeket segíthet az Új Magyarország Program hamarosan megjelenő humánerőforrás-, gazdaság és vidékfejlesztést támogató pályázatai.

Forgács Tamás, a Magyar Távmunka Szövetség szakmai alelnöke a sajtótájékoztatón bemutatta a szövetség most megjelent információs füzetét. Ez a füzet tömören, lényegre törően mutatja be távmunka alapfogalmait és kritikus pontjait, információt nyújt a távmunka előnyeiről, hátrányairól, bevezetésének folyamatáról, a felmerülő költségekről és a lehetséges megtakarításáról.

Forgács Tamás beszámolt arról, hogy befejeződött az ország első kistérségi távmunka stratégiájának kidolgozása, amelyet egy ROP projekt keretében a szövetség támogatásával a Nagykátai Kistérség készített el. Kiemelte továbbá, hogy a szövetség részvételével Örkény községben megkezdődött egy Távmunka Ház kialakítása, amely mintaprojekt kíván lenni a vidéki foglalkoztatást elősegítő távmunka gyakorlati alkalmazásra. Megemlítette továbbá, hogy a projektek mellett együttműködés indult a Csikszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel is egy távmunka ház megvalósítására.

Forgács Tamás bejelentette, hogy hamarosan megújul a Magyar Távmunka Szövetség honlapja, amely ezentúl portál rendszerben, több információs tartalommal és interaktív szolgáltatásokkal áll majd az érdeklődők szolgálatába. Forgács Tamás végül megemlítette, hogy a Magyar Távmunka Szövetség széles körű felmérést kezdett a munkaadók körében, a munkaadók távmunkával kapcsolatos ismereteinek és igényeinek elemzésére. A kérdőívek értékelését a szövetség a honlapján teszi majd közzé.

Ezt követően Déri Tamás röviden ismertette a Magyar Távmunka Szövetség hamarosan megjelenő pályázati felhívását. A pályázatot az ICT eszközök használatával rugalmasan, távoli helyről történő - atipikus - munkavégzés fejlesztésének ösztönzésére, a távmunka és a telekooperáció népszerűsítésére, a nem tipikus munkahelyek kialakításával kapcsolatos ismeretek terjesztésére, a családbarát munkahelyek kialakításának ösztönzésére, valamint a munkavégzés hatékonyságának növelésének céljából hirdeti meg stratégiai partnereivel együtt a Magyar Távmunka Szövetség. A pályázattal kapcsolatos részleteket a szövetség weboldalán teszik közzé.

A rendezvényről a TvNet Kft. egész napos internetes közvetítést adott. A rendezvény ideje alatt a Skylightsoft csapata SMS-fal szolgáltatást biztosított, ahova a nap folyamán számos kérdés érkezett. Az érdeklődők leggyakrabban a támogatási lehetőségek felől, illetve a munkához jutás esélyéről kérdezték a szakértőket.
Kulcsszavak: távmunka

Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Öt elnökségi tag mandátumáról döntött éves közgyűlésén az IVSZ

Az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az idei, 2024. május 30-án tartott éves közgyűlésén öt elnökségi tag mandátumáról döntött, köztük a transzformációért felelős alelnöki tisztségről és a mikro, a kkv, a multi, valamint a nagyvállalati tagozatok elnökeiről. Négy elnökségi tag mandátumát meghosszabbították, míg a nagyvállalati tagozat új vezetőjének az újonnan belépő Magyar Posta Zrt. informatikai főigazgatóját, Leveleki Zsoltot választották meg.

2024. június 1. 15:24

HONOR: Kapcsolatok is múlhatnak egy jó portréfotón

Az európaiak 75%-a nem elégedett elsőre az általa készített portéfotóval, rendszeresen több felvételt készít, míg létrejön az ideális fotó, és átlagosan 268“fotó kudarcot” tárolunk a telefonunkon – derült ki egy, a közelmúltban végzett felmérésből. A megkérdezettek 6 százaléka szóba sem állna olyan valakivel, aki nem tud jó fotót csinálni a telefonjával.

2024. június 1. 13:37

Rengeteg okoseszközzel bővült a Huawei hazai kínálata

A FIT 3 okosóra májusi bemutatója után számos újabb eszközt hozott a gyártó hazánkba. Ezek között több okosóra modell is szerepel, amely a FIT 3-mal kiegészülve szinte minden árponton kínál iOS és Android kompatibilis eszközöket a vásárlók számára. Megérkezett az e-SIM képes WATCH 4 Pro Space Edition, valamint a Watch GT 4 új, sportosan elegáns zöld színváltozata is. Az okoskarkötők kategóriájába jött az új Band 9, de a nyitott kialakítású, ékszer-szerű FreeClip fülhallgató is kapható már nálunk. 

2024. június 1. 11:50

Félnek a csalóktól: a magyar internetezők 15 százaléka elkerüli az online fizetést

Egy friss felmérés szerint a magyarok többsége tart attól, hogy online vásárlás során csalás áldozatává válik, 94 százalékuk védekezik is valamilyen módon a visszaélésekkel szemben. Ugyanakkor 15 százalék azok aránya, akik inkább kerülik az online fizetést, annyira félnek az adathalászattól. 

2024. június 1. 10:19

Az LG új kampánya megtanít arra, hogyan nevelhetjük a hírfolyamaink algoritmusait

Az LG Electronics (LG) elindította Optimism your feed nevű globális kampányát. Az akció elsődleges célja, hogy pozitív és inspiráló tartalmak közzétételére ösztönözze a felhasználókat, és ezáltal egy optimistább hangulatot teremtsen a közösségimédia-platformokon. 

2024. május 31. 18:34

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52